Elegáns menta elnevezésű, saját finanszírozású projektünk 2020. őszén indult Zugló kiemelt lakóövezetében, az Amerikai út törökőri szakaszán. Cégünk egy szép állapotú, polgári hangulatú társasház első emeleti, 50 négyzetméteres lakását vásárolta meg, amelyet ideális alanynak tartottunk következő otthonfejlesztési projektünkhöz.
Az ingatlan alaprajzát és állapotát felmérve a kezdetektől fogva teljes körű műszaki és esztétikai felújításra készültünk.
Terveink között szerepelt, hogy újragondoljuk az alaprajzot, újjáépítjük a teljes elektromos és gépészeti hálózatot, új nyílászárókat helyezünk be, lecseréljük az összes burkolatot, kialakítjuk a konyhát és a fürdőszobát, végül pedig lefestjük és tapétázzuk a falakat.
Amerikai úti lakásunk eredeti alaprajza előnyökkel és hátrányokkal egyaránt rendelkezett.
Az előnyös tulajdonságokat természetesen megőriztük, sőt, a felújítással igyekeztünk még jobban kiemelni. A bejárati ajtón belépve egy téglalap alakú előszobába jutunk, ahonnan a többi helyiség nyílik: rögtön a bejárat mellett a kamrát, balra a nappalit, jobbra pedig a hálószobát találjuk. A délkeleti fekvésű nappali ajtóval szeparálható a lakás többi részétől, és a 20 négyzetméteren kényelmesen elfér az étkező is. A 13 négyzetméteres, északnyugati tájolású hálóban a franciaágyon és éjjeliszekrényeken felül még egy beépített gardróbszekrénynek is jut hely. Ennek a két szobának a méretét és elhelyezkedését vétek lett volna megváltoztatni, és ugyanígy a praktikus kamrához sem nyúltunk hozzá.
A lakás előnytelen része, a középső traktusban található vizes helyiségek azonban komoly újragondolást igényeltek. Eredetileg a fürdő és a konyha is az ablaktalan előszobából nyílt, ahonnan kevés természetes fényt és levegőt kaptak. Első döntésünk az volt, hogy a két helyiség méretén nem változtatunk, de megcseréljük őket. A konyha így a nappali mellé került, és logikusnak tűnt az ajtaját is a világos és levegős nagyszoba felé megnyitni. A 4 négyzetméteres helyiségben minden fontos konyhai funkció elfért, az étkezőasztalt pedig az ajtón kívül helyeztük el. A cserével a fürdőszoba a korábbi konyha helyére, a háló mellé került. A rövidebb falon kapott helyet a vécé és a zuhanykabin, a háló felőli falra pedig egyedi mosdószekrényt terveztünk, amely a mosógépnek is helyet ad.
Amerikai úti lakásunk teljes körű esztétikai és műszaki felújítása 2020. októberében kezdődött.
A bontás során eltávolítottuk a beépített bútorokat, felszedtük a padlóburkolatokat, elbontottuk a falicsempéket. Új ajtónyílást vágtunk a nappali és a leendő konyha közé, az előszoba felé eső régi ajtót pedig befalaztuk. Ezt követte az elektromos és gépészeti alapszerelés, illetve az új nyílászárók beépítése. A lakás egyes falai plusz hőszigetelést és szárazvakolatot kaptak. A helyiségek fűtésére elektromos radiátorokat szereltünk fel, a nappaliba és a hálószobába pedig mennyezetbe integrált hűtő-fűtő klímaberendezést is telepítettünk. Karácsony előtt elkészült a hideg- és melegburkolás, valamint a falak készre festése. 2021. elején beépítettük a konyhaszekrényeket és az előszobabútort, amit az elektromos és gépészeti szerelvényezés követett.
Az Amerikai úti lakás berendezésénél a társasház polgári miliőjét és a helyiségek nagyvonalú térszervezését vettük alapul. Ezekből az értékekből kiindulva klasszikus és elegáns hangulatot kívántunk elérni, amit friss és modern elemekkel ötvöztünk.
A tapéták és hidegburkolatok színeként türkizkék és mentazöld árnyalatokat választottunk, amelyek néhány bútordarabon és lakástextilen is visszaköszönnek. Extra fényt és csillogást visznek az enteriőrbe a tükröződő üveg- és fémfelületek, a márványlapok, valamint a fényes króm részletek.